Újabb győzelem!
2006.05.23. 19:58
Újabb egygólos győzelmet arattunk, ezuttal az Airvent csapata ellen. A mérkőzés hőse Kővári Artúr volt (képünkön), aki a lefújás előtt egy perccel szerzett bombagólja döntött.
Erdei Kft.-Szomszédok - Airvent Debrecen 3-2 (2-1)Gólszerzők: Kővári Artúr 2, Mester Tamás
Várakozással kezdtük a mérkőzést, mert ellenfelünk igazolásai kicsit késtek. Csapatunk ettől függetlenül a játékra szavazott és megvártuk a későt. MIndig is sportszerű jó viszony volt a két csapat között amit ez a momentum is igazolt.
A mérkőzésen a gólok sorát Artúr távoli kapufás gólja nyitotta, amire a félidő közepén egy szellős védekezést követően válaszoltak. A lefújást megelőzően Mester Tomi remekül lőtte el a kapus mellett a labdát Zsityu kiugratását követően. Éreztük, hogy nem elég az egy gólos előny, de ekkor ellenfelünk jobban játszott, majd egy szabadrúgást követően egy távoli lövéssel ismét egyenlítettek. A szerencs ami eddig elpártolt tőlünk most mellénk állt. Két kapufát is lőttek a vége előtt, ám mégis az utolsó pillanatban Artúr egy kipattanó labdát félfordulattal , a levegőből, kapásból bombázott a kapu bal alsó sarkába kb 10 méterről. Gyönyörű találat volt. nagyon sok mindenre már nem maradt idő.
A Fair Play most győzelemmel párosult!
|